Ádám és Éva: egy faj két képviselője

Annak rejtélye, miért fejlődött ki a Földön élő fajok többségénél két nem, már a huszadik század eleje óta foglalkoztatja a kutatókat. Erre a korántsem egyszerű kérdésre adott válasz egyre rafináltabb, de mindeddig még egyik sem nyerte el a tankönyvi státust. A megoldatlan problémák kategóriájába mind több rejtély csatlakozik az emberi nem mibenléte körül.

Csak nagyon kevés jelenség járult hozzá annyira az élővilág sokszínűségéhez és sokféleségéhez, mint épp a kétivarúság megléte, amelyet a biológusok nemi dimorfizmusnak neveznek. Számos élőlény esetében a hímeket és a nőstényeket egyszerűen nem lehet összetéveszteni. Sőt az is gyakran előfordul, hogy még annak megállapítása is gondot okoz, hogy vajon azonos fajról van-e szó. A sokszínűbbek és feltűnőbbek általában az állatvilágban a hímek, vagyis a potenciális apák. Elsősorban ezeknek a legfontosabb, hogy a kiválasztott nőstényt elvarázsolják. A hímek abban is eltérhetnek a nőstényektől, hogy uralják a csatamezőt, és hagyják a gyengébb hímeket irigykedve szemlélődni, hogyan párosulnak ők a nőstényeikkel. A nőstény a jövendőbeli élet hordozójaként sokkal sebezhetőbb nem, feltűnés nélküli színezete segít a ragadózók előli rejtőzködésben. Ezzel szemben előfordulhat, hogy a nőstények a fontosságukat azzal hangsúlyozzák, hogy nagyobbak és erősebbek. A két nem keletkezése és a nemek közötti eltérés körül máig számos megoldatlan rejtély húzódik. De tulajdonképpen miért?

Az anyák és apák rejtélye
Csak kevesen gondolkodunk el azon, miért is van apánk és anyánk. A kutatók viszont behatóan vizsgálják ma már ezt a kérdéskört. Épp ezért számukra az apa és anya létének kérdése megoldatlan rejtély. Miért is beszélünk erről? A szexuális úton való szaporodás, amelyhez az esetek többségében két eltérő nemű szülő szükséges, ugyanis ördögien előnytelen. Ha csak egynemű egyének élnének (nőstények), hússzor gyorsabban szaporodnának. Az anyák minden génjüket átadhatnák az utódaiknak, és nemcsak a felét, mint a jelenlegi esetben, amikor a másik felét az apától örökli az utód. Az ivaros szaporodás ezenfelül számos egyéb kockázatot is magában hordoz – az egynemű szaporodás esetén ugyanis egyáltalán nem kell találkozni a partnerrel.
Abban is biztos lehet, hogy ilyen esetben nem kerül át egy veszélyes kórokozó. A következő hátrány abban áll, hogy az utódaik szintén nem lesznek tökéletesek, mint a szülő. Az ivarsejtek keletkezésénél, az úgynevezett meiózisos sejtosztódásnál a gének átkerülnek olyan „koktélt” alkotva, amely az eredetitől a felismerhetetlenségig eltér. Arról már nem is beszélve, hogy a meiózis már önmagában is bonyolult és összetett folyamat. Mindez elég sok ellenérv arra, hogy a világon Éva mellett Ádám is megjelenjen.

Antilop, fuss, amerre látsz!
A kutatók szeretik a megoldatlan eseteket. A két nem létének rejtélye ezért már több évtizede létezik, és a legjobb biológusokat újabb és újabb kísérletekre ösztönzi. Az ivaros szaporodás hátrányai tehát teljesen nyilvánvalóak, ennek ellenére létezik. Ezért tehát lennie kell valamilyen magyarázatnak! Mint ahogy minden más ágazatban, itt is számos elmélet vív küzdelmet egymással. A teóriák két csoportja azt feltételezi, hogy az ivaros szaporodás alapjait tekintve valóban elő- nyös. Az előny pedig abban áll, hogy vagy az egész biológiai faj, vagy akár csak az egyén számára biztosítja a kellő alaktani változatosságot. Ha ugyanis a szervezeteket csak klónozással állítanák elő, akkor a szülőkkel teljesen azonosak lehetnének. Az utódok sokfélesége azonban előnyös – ha az oroszlán elől nem tud elfutni egy antilop, talán még sikerülhet a testvérének, aki másféle vagy éppen gyorsabb. Ha csak a leggyorsabb antilopok párosodnak, azok egy szupergyors fajt alkothatnak, és a biológiai faj, mint egységes egész fejlődésileg egy kissé előbbre mozdul.

Az evolúció azonban könyörtelen, és távolról
sem az érvényesül, ami a faj vagy az egyén számára előnyös. Ezért a biológusok annak lehetőségével is számolnak, hogy az apák és az anyák annak ellenére is léteznek majd, hogy ez sem a faj, sem az egyén számára nem előnyös. A nemi úton történő szaporodás például akár evolúciós csapda is lehet. Egyszer véletlenszerűen kifejlődött, és később már nem volt az az erő, amely visszaforgatta volna a történelem kerekét. Egy különös teória szerint az ivaros szaporodás nem is annyira számunkra előnyös, hanem valami másnak, ami bennünket manipulálhat, lehet például egy furcsa gén, amely a sejtjeink mélyén rejtőzve folyton erre ösztönöz... Egy ilyen gén mintapéldánya az önzésnek. A hipotetikus gén e tekintetben nem sokban különbözik a többi génünktől. Egyik génünk sem „gondol” ugyanis globálisan az egész javára (az egyénére vagy a fajéra), hanem csupán önmagára. A gén mellett ilyen lehet még egy eltérő szervezet, például a parazita, amely a gazdaszervezet manipulálásában rendkívül találékony, akkor miért ne manipulálhatna egész fajokat? Ez valóban különleges elképzelés – a nemi betegség nem csak akaratlan szuvenír lehet a nősténnyel való találkozáskor. Indítóoka lehet, hogy a hímek szerelmesek legyenek a nőstényekbe és ne keressenek más partnert…! A hímek abban is eltérhetnek a nőstényektől, hogy uralják a csatamezőt, és hagyják a gyengébb hímeket irigykedve szemlélődni, hogyan árosulnak ők a nőstényeikkel. A nőstény a jövendőbeli élet hordozójaként sokkal sebezhetőbb nem, feltűnés nélküli színezete segít a ragadózók előli rejtőzködésben. Ezzel szemben előfordulhat, hogy a nőstények a fontosságukat azzal hangsúlyozzák, hogy nagyobbak és erősebbek. A két nem keletkezése és a nemek közötti eltérés körül máig számos megoldatlan rejtély húzódik. De tulajdonképpen miért?

Kezdetben volt a gén
Akárhogy is volt a távoli múltban, az eredményét már látjuk. Az őseink a szülői életforma mellett döntöttek, és nagyon kevés kivételtől eltekintve a fajok nem szabadultak meg ettől. Ahhoz, hogy az élet zavartalanul tovább folytatódjon, minden következő generációban elő kell fordulnia mind a nősténynek, mind pedig a hímeknek. Bebiztosításának legjobb módja, ha az egész folyamat a génekbe épül. Ugyanakkor oda is különbözőképpen írható be. Bizonyos szervezetek esetében az információ számos génbe bekerül, amelyek a szervezet különböző részeiben vannak elszórva az egyes kromoszómákban. Az emberek esetében a legfontosabb információ, vajon fiú vagy lány születik-e, egy különleges kromoszómába került, amelyet a genetikusok gonoszómának, avagy nemi kromoszómának neveznek. A gonoszómánk egész kicsi, a 23. kromoszóma, amely a petesejtben vagy a spermiumban helyezkedik el. Míg a nők ennek a kromoszómának két azonos másolatát hordozzák, amelyet a genetikusok XX-ként jelölnek, a férfiaknál az egyik eltérő, amelyet Y-ként jelölnek. Amikor a két génkészlet, az egyik az apától a másik az anyától, a petesejt és a spermium kombinációjából keletkezett magzati sejtben találkozik (zigóta), létrejöhet az XX vagy az XY kombináció. Nem meglepő tehát, hogy ahol az Y megjelenik, fiú jön létre.

Hogyan készül a fiú?
A megtermékenyített petesejttől az újszülött fiúhoz vagy kislányhoz vezető út a kezdet kezdetén azonos. A fejlődés 7. hete környékén azonban történik valami, ami az esetek többségében a jövevény jövőbeli életpályáját mindenkorra meghatározza. Addig a nemi mirigyek (here és a petefészek) megkülönböztethetetlen magzatai jelzést kapnak az átalakulásra. Az úgynevezett testis-indukciós jelzés génje épp az Y-kromoszómában található. Ha ez az anyag nem jelenik meg a szervezetben, semmi sem történik, és a mirigy petefészek formában növekszik tovább. Az indukciós jelzéssel rendelkezőknél azonban még nem biztos, hogy azonnal férfi herék kezdenek fejlődni, amelyek hormonokat kezdenek kiválasztani (tesztoszteront, dihidrotesztoszteront, anti-Müller-hormont). Ezek a hormonok azt okozzák, hogy az embrió közelebb kerül a következő lépéshez, és elkezd két kivezetéstípust fejleszteni, amelyek a magzathoz hasonlóan előkészültek arra, hogy Müller- féle vagy Wolff-féle csövekké váljanak. Míg a Müller-féle csövek fokozatosan női szervekké alakulnak, addig a Wolff-féle csövek a férfi nemi szervek alapjai. A természet azonban itt is számos dologban változhat még, így a világra akár olyan egyedek is jöhetnek, amelyeknél nehéz megállapítani, vajon férfiak vagy nők

3. ÉVEZRED-kiegészítés
Számos szervezet esetében az egyik nem létrehozásában nem a hormonok működnek közre, hanem csupán a sejtek génjei. Ezért létrejöhetnek az úgynevezett ginandromorf egyének, amelyeket egyféle kirakós játékként nőstény- és hímivarsejtek is alkotnak.

Egyformák, mégis mások?

Képzeljük el, hogy emberi fajunkat egy földönkívüli biológus kezdi el vizsgálgatni. Míg mi, emberek jól tudjuk, hogyan különböztessük meg a nőt a férfitól, a távoli biológusnak ez már komolyabb nehézséget okozna.

A legfontosabb jegyeken kívül, mint amilyenek a belső és külső nemi szervek, a nők és férfiak között számos eltérést találunk. Földönkívüli kutatónk azonban mégiscsak tévedhetne olykor. A férfiak ugyan átlagosan magasabbak és nagyobb méretekkel rendelkeznek, de mi lenne, ha például szerencsétlen földönkívüli egy női kosárlabda-mérkőzésre vagy egy kalapácsvetésre tévedne? Hasonlóan kevesen különböztetnénk meg valakiben a nőt vagy a férfit a ruházatának hossza, az erkölcsei vagy a szexuális párválasztása alapján. Minden példára található ellenpélda is. Ha azonban a kozmikus kutató összehasonlítaná az embert a legközelebbi rokonaival, mint például a csimpánz vagy orángután, meg kellene állapítania, hogy a nők valóban jelentősen különböznek az embertől. A 3. ÉVEZRED most áttekintést nyújt arról, miben is különböznek és egyben hasonlítanak a nők és a férfiak, és mi az, amiről még önök sem tudtak.

1. EMLŐ ÉS EMLŐMIRIGYEK
Mikor fejlődnek ki: a serdülőkorban, a 11. és 14. életév között Vajon mindkét nemnek lehet? Igen, ezt a kóros elváltozást férfiak esetén ginekomasztiának nevezzük Az emlőmirigyek megléte egyértelműen az emlősök közé sorol – más osztályok nem rendelkeznek ezzel a „luxusgondoskodási elszereléssel” az utódok számára. Az emlősök elnevezése, a Mammalia, ráadásul a latin öl (mamma) elnevezésből ered. Minden emlősnél (kivéve a hangyászsünt és a kacsacsőrű emlősöket, amelyek a bőr felszínéről nyalogatják az oda kiszivárgó tejet) mindkét nemnél kifejlődik a mellbimó és az emlőmirigy. A mellek kialakulását ismét csak a hormonok irányítják, amelyeket a szervezet a serdülőkorban kezd kiválasztani. Olykor a hormonokra való érzékenység, amely a mellek kifejlődése mögött áll, férfiaknál is előfordulhat. Ezt a jelenséget ginekomasztiának is nevezik, és a férfiak mintegy 10%-át érinti. A serdülőkor lezárulása után leggyakrabban ez a jelenség elmúlik, olykor azonban akár működőképes mellek is kifejlődhetnek. A biológusok nemrégiben egy olyan emlősfajt fedeztek fel, amelyek hímjeinél a laktáció szokványos jelenség. Ez a malájföldi denevér, a Dayak repülőkutya (Dyacopterus spadiceus).

2. A TEST HARMADLAGOS SZŐRZETE
Mikor fejlődnek ki: a serdülőkorban, a 11. és 14. életév között Vajon mindkét nemnek lehet? Igen Az ember a legkevesebb szőrzettel rendelkező a rokonai, az emberszabásúak közül, de gyakorlatilag minden emlős közül is. 1960- ban az oxfordi biológus, sir Alister Hardy azzal a „vízimajom-elméletként” is ismert feltevéssel állt elő, amely abból az elképzelésből indul ki, hogy szőrtelenségüket amiatt szerezték az emberek, hogy életük jelentős részét vízben töltötték. A kutatók ma már inkább arra az elképzelésre hajlanak, hogy az emberek a szavannán töltött életük miatt veszítették el a szőrzetüket. Az elsődleges szőrzet, amelyet lanugónak (piheszőr) is neveznek, már az anyaméhben kifejlődik, és a születéskor a nagy része kihullik. A másodlagos szőrzet (haj, szemöldök, szempilla) gyakorlatilag gyermekkortól növekszik, és nem sokban különbözik a két nemnél. A férfiak és nők azonban a harmadlagos szőrzet intenzitásában és elhelyezkedésében különböznek, mely már a serdülőkorban elkezd kifejlődni. Növekedése a nemi hormonok kiválasztódásával áll szoros összefüggésben. A bőrsejtek érzékenységi zavara esetén a férfiaknál szőrzethiányhoz, vagy ellenkezőleg, a nőknél a szőrzet intenzitásának növekedéséhez vezethet.

3. SZEMFOGAK (CANINI)
Mikor fejlődnek ki: a teljes végleges fogsorral, a 6. életév körül Vajon mindkét nemnek lehet? Igen, de a férfiaknál valamivel hosszabbak A szemfogakat, vagyis a felső és az alsó állkapocs harmadik fogát a természet gyakran másképp formálja a hímeknél és másképp a nőstényeknél. Elegendő csak megemlíteni a rozmárok hosszúra nőtt szemfogait. Látványosan megnőtt szemfogakat találunk az antilopoknál is, pézsmaszarvasoknál vagy az afrikai páviánoknál. Az esetek többségében a megnövekedett szemfogak összefüggnek a hímek párviadalának rituális szokásaival. Ezért nem meglepő, hogy a férfiak szemfogai is nagyobbak. Az ősöktől örökül hagyott jegynek mára azonban már kiveszett a gyakorlati szerepe.

4. A MUTATÓUJJ ÉS A GYŰRŰSUJJ HOSSZA
Mikor fejlődnek ki: már a prenatális korban kifejlődik Vajon mindkét nemnek lehet? Igen A kéz második és a negyedik ujjának hoszsza, vagyis a mutatóujj és a gyűrűsujj közötti arány olyan jel, amely számos tanulmány megbízható szerzője szerint a szervezetben rendkívül sok jelenséggel áll összefüggésben. Ez a skála a szexuális irányultságtól egészen a mentálhigiénés zavarokon át számos sporttevékenység vagy a tánc iránti fogékonyságra utalhat. Apró eltéréseket ebben az arányban többnyire a férfiak és nők között is találhatunk. Míg a férfiak mutatóujja általában rövidebb, a nőknél mindez azonos hosszúságú, sőt olykor a mutatóujj hosszabb is lehet. Úgy tűnik, hogy ez azzal áll összefüggésben, milyen mértékben van kitéve a fejlődő magzat a tesztoszteron típusú androgén hormonok hatásának.

5. A MENOPAUZA
Mikor fejlődik ki: 45 és 50 év között Vajon mindkét nemnek lehet? Igen, de mindkét jelenség eltérő okra és következményekre vezethető vissza Legközelebbi rokonaink többsége az élet továbbadásának képességét csak élete végén szünteti be. A nők azonban a petefészek tevékenységének csillapodásával ezt a képességüket már az életük második harmadában fokozatosan elveszítik. Ez a folyamat a női nemi hormonok, az ösztrogén és a progeszteron termelődésének csökkenésével jár. A női menopauzához sok tekintetben hasonló szindróma előfordul a férfiak körében is, amelyet andropauzának nevezünk. A nőkhöz hasonlóan a nemi hormonok szintjének változásával áll összefüggésben, a férfiak esetében különösen a tesztoszteront érinti. A szintjének csökkenése összefügg az úgynevezett Leydig-sejtek fokozatos degradációjával a herék szöveteiben. A csökkenés lassabb, és a férfiak nemzőképessége idősebb korban is megmaradhat.

6. FÁJDALOMKÜSZÖB
Mikor fejlődik ki: mind a mentális tréning, mind pedig a hormonok befolyásolják a fájdalomérzetet Vajon mindkét nemnek lehet? Igen, de a nők aránylag „jobban állnak” e tekintetben Olykor arról beszélnek, hogy a nők jobban tűrik a fájdalmat, mivel a természetüknél fogva jobban fel vannak szerelve, amely a gyermekszüléssel függ össze. Mások azonban azt állítják, hogy a férfiakban, mint egykori vadászokban és harcosokban sokkal magasabb a fájdalom tűréshatára, mivel erősebbek a nőknél. Jelenleg a kutatók között összhangban áll az a megállapítás, miszerint a fájdalom tűrése szempontjából nem a nemek között, hanem sokkal inkább az egyének között tapasztalható jelentős eltérés. A fájdalom elől leginkább az antistressz hormonok nyújtanak védelmet, amelyek veszélyhelyzetekben jönnek felszínre – sportteljesítmény alkalmával, vagy épp a szüléskor.

A háztartás evolúciója, avagy a hálószoba tündöklése és bukása

Képzeletbeli földönkívüli tudósunk, aki a földi ember életét kezdte el vizsgálni, minden bizonnyal figyelmes lenne még egy különös dologra. Nemcsak azt venné észre, hogy az emberek eltérő neműek, hanem azt is, hogy előszeretettel élnek ezzel vissza. Az emberi beszéd és a hálószobában tapasztalt élet a többi élőlénytől egy kicsit eltér!

De mi annyira összetett az emberi beszédben és a szaporodásban? Egyszerűen két fiatal találkozik, egymásba szeretnek, és kész! A kutatók, de még a földönkívüliek sem elégedettek ezzel a felelettel. A közelebbi szemrevételezéskor valóban láthatóvá válik, hogy az emberi beszéd és szexuális élet sok furcsaságot rejteget minden ismert élőlénnyel szemben. Először is (az állatokhoz képest) hosszú ideig tart, amíg elérjük azt a kort, hogy önálló szaporodásra legyünk képesek. A szaporodási képességet a nők nem adják a férfiak tudtára, és szintén nem tart sokáig, amíg azt el nem veszítik. Ezenfelül olyan energiával teszik mindezt, amelynek teljesítménye előtt az élőlények többsége csak csodálkozhat. Ami a helyet illeti, a nők a legválogatósabbak közé tartoznak. Az élőlényfajok többségével összehasonlítva szintén figyelemreméltóak az emberi szerelmi
játékok, amelyre inkább az intimitás jellemző, mintsem a mások szeme láttára történő játszadozás. A földönkívüli biológusnak tehát le kell győznie a megrökönyödését és rendkívül figyelnie kell, mivel az emberi lakásokban, és a hálószobákban biológiai értelemben valami rendkívüli zajlik. De miről is van szó az emberek esetében, hogy olyan furcsán viselkednek?

Férfiak és nők a kordonra!
Az utóbbi években az emberi kapcsolatok és érzelmek kutatása során egyre többször jut szóhoz a tudományos szemlélet. Egész pontosan az evolúciós pszichológiáról van szó, amely minden emberi motiváció mögött evolúciós okokat kutat. Az evolúciós pszichológusok más szóval magyarázzák azt, hogy valamit szeretünk vagy gyűlölünk azért, mivel ez a múltban előnyös volt az elődeink számára. A gének, amelyek ilyen döntésekre ösztönöznek a népességben könnyebben telepedtek meg, mint az ezzel ellentétes gének. Épp a gének hozták létre saját szükségleteikre a különböző nemű egyéneket. Ezzel azonban a játék csak elkezdődött, és korántsem ért véget, ugyanis minden nemnek megvan a maga érdeke. Az új generáció létrehozáskor a szülői szerepek aránytalanul oszlanak el. Mindig annak jut a több munka, amely nehezebben tud előle megszökni, vagyis a nőstényeknek. Ahhoz azonban, hogy az élet ne érjen teljesen véget, a kecskének is jól kell laknia és a káposztának is meg kell maradnia. A „kecske”, amelyért a nemek játszanak, a felnőtt utód. Az ehhez vezető utat azonban számos csalás és hazugság, zsarolás és erőszak övezheti. Néhány mai kutató, például a francia biológus Thierry Lodé, a nemek konfliktusát olyan jelentősnek tekinti, hogy az evolúció egyik nagy hajtóerejű motorja jelzővel illeti.

Erkölcstelen állat?
Péter legszívesebben focimeccsre menne, és minden ájuldozó szurkolólánynak puszikat küldene a pályáról, míg a felesége, Anna inkább otthon látná őt, ahogy a négyéves Ferikéről gondoskodik. De hogy vegye erre rá? Az egyik legjelentősebb fegyvere a szex. Annának nem lesz probléma a férjével szeretkezni mind várandóssága idején, sem az alatt az idő alatt, amíg a kis Feri felnő és saját gyermekei lesznek. A legnagyobb gondja ugyanis az, hogy Péter ne találjon egy másik komoly ismeretséget. Ez nemcsak neki ártana, hanem elsősorban Ferinek, később pedig annak gyermekeinek is. Az a nagyapa, amely más gyermekekről vagy unokákról gondoskodik, egyértelműen kevésbé figyelmes, mint aki egyetlen családról gondoskodik. Anna azonban szintén nem volt mindig szent. Sőt egyszer még azon is elgondolkodott, hogy otthagyja Pétert, és új családot alapít. De csak addig, amíg meg nem tudta, hogy az új barátja, Rudi megrögzött hazudozó, csak a férfias ölelése tartotta magánál. Péter azonban másképp látja! A foci szeretete számos lány kedvencévé tette, amit igyekszik is rendesen kihasználni. Azzal, hogy otthon a tévé előtt a meccsnézéssel tölti az idejét, nagy szolgálatot tesz a génjeinek. Mennyi elmulasztott lehetőség! Annak ellenére, hogy az evolúciós logika azt diktálná, hogy erkölcstelenül viselkedjen, meglepő módon mégsem fordul elő ez gyakran. Az evolúció a mi esetünkben fejlődésen ment át, és a rendezett életet élő pároknál a legelőnyösebb.

Apák papucsban
A legkülönösebb az, hogy annak ellenére, hogy az emberek sokkal több mindent képesek tudatosítani az állatokkal szemben, mégis sokban elmaradnak tőlük. A nők ugyanis soha nem tudják pontosan, mikor van a legtermékenyebb napjuk. Még a természet is elhallgatja előlük ezt a tényt valamilyen különös oknál fogva. Egy dolog biztos: az úgynevezett rejtett ovuláció jelensége lesz talán a legfontosabb ok arra, hogy mi, emberek gyakorlatilag bármikor képesek vagyunk a szexre. A szerelem és a szexualitás kapcsolatát firtató kérdésekre adott elméleti válaszokból azonban igen sok van. A Michigan Egyetem két biológusa, Richard Alexander és Kathrine Nooman egy olyan elmélettel álltak elő, amelyet „otthoni apának” neveztek el. Szerintük a nők azért rejtegetik az ovulációjukat, hogy a férjük ne mászkáljon más nők után. Ha ugyanis tudná, hogy a szexnek aznap nincs értelme a feleséggel, könnyebb szívvel indulna kalandot keresni. Ha azonban a feleség titkolja termékeny napjait, van még egy indoka arra, hogy otthon tartsa a férjet. A folytonos hozzáférés nagy csábítás lehetne a szomszédoknak. Elegendő egy pillanatnyi látogatás az egyik szomszédnál, és otthon olyan dolgok zajlanak eközben, amelyek a legrosszabbhoz vezetnek. Az evolúciós logika következménye a felszarvazottság gyökere. A férfi/hím nemcsak hogy nem szaporodik, hanem még a drága idejét és energiáját is elvesztegeti olyan valaki nevelésére, aki nem is hordozza a génjeit.

A „gyilkos apák”
A híres primatológus, Sarah Hrdy – Kalifornia Egyetem, Davis – elméletének megalkotásakor teljesen eltérő elképzelése volt a békeszerető apa modelljénél, aki türelmesen várakozik otthon papucsában. Az emberi monogámia magyarázata során a „gyilkos apák” véresebb elképzelésére támaszkodik. A nő számára, aki az utód megszülésébe és felnevelésébe nagy mennyiségű energiát és időt fektet, az a legnagyobb félelem, ha elveszíti utódját. Az időjárás viszontagságai vagy az éhség elől még talán sikerült őt megóvnia, egy felbőszült hím elől azonban már kevésbé. A gyermekgyilkosság kockázata azáltal növekszik, milyen gyakran változik a csoportban a domináns hím. Minden domináns hím igyekszik saját gyerekkel bebiztosítani magát, és leszámolni az előző uralkodó gyermekével. Hrdy szerint a nőstény számára az a legjobb, ha egyetlen hím sem lehet biztos abban, hogy épp ő a gyermek apja. A nősténynek ehhez nagy segítséget nyújt, ha nem adja egyik hímnek sem a tudtára, hogy mikor van termékeny időszaka. Ezért minden hímnek folyton oka lesz párosodni vele. Az apaságban ezután egyikük sem lehet biztos. A gyermek életben tartására ez már megalapozott indok…!

Hogyan született a háztartás?
Az elméletek szép dolgok, de a kutatóknak nem marad más, mint bizonyítani ezeket. Ebbe a sziszifuszi munkába kezdett két svéd kutató, Brigitta Tullberg és Anders Möller. Az emberszabásúak rejtett ovuláció evolúciójának kutatásaival arra a valószínűsíthető megállapításra jutottak, hogy az emberek miért élnek inkább párokban, és ha a körülmények engedik, inkább a magánéletükben élvezik a szexet egész felnőtt életük során. Elhatározták, hogy a rokonaink – az emberszabásúak – számos csoportját megvizsgálják, és megkísérlik megmutatni, melyeknél részesítik előnyben a nőstények a rejtett ovulációt a termékenység folyamatában. Megállapították, hogy azoknál az emberszabású fajoknál, amelyeknél a partneri hűség a mérvadó, a nőstények valóban a rejtett ovulációt választották. Tullberg és Möller szerint a rejtett ovuláció inkább véletlenszerűen fejlődött ki az őseinknél, amelyek a legközelebbi rokonainkhoz – csimpánzok – hasonlóan élték promiszkuitásban életüket. Ebben a környezetben ismét létre kellett jönnie a rejtett ovulációnak, amely megóvta a nőstényeket a hímek gyilkos hajlamától. Amikor azonban az emberi nem evolúciója folytatódott, elkezdett az emberi utódoknak növekedni az agyuk, és ezzel együtt a fejük is. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán utat találjon a világra, idő előtt kellett megszületnie. A gyermek ilyen idő előtti születése váratlan szülői befektetést igényel, amelyet a nőstény önmaga nem képes elvégezni. Az őskori nőknek ezért nem marad más hátra, minthogy egyetlen hímet keressenek, mely a gondviselésben osztozna velük. Ehhez pedig a jól bevált ősrégi stratégiát választották, vagyis a papucsférjet, és a gyakori szexszel fenntartott családi tűzhely modellje már meg is született!

Anderle Mihály