Itt a vége

Az elhidegülés nem kifejezés arra, ami kettőnk közt van. Semmitmondó nappalok, üres éjszakák váltják egymást. Megesz minket a napi rutin, és a mókuskerék, amelyben mindketten rohanunk.

c_400_200_16777215_00_images_kepek_z1431.jpg

De hogy jutottunk idáig? Már hozzám se szólsz, ha beszélni akarok veled, akkor rád kell szólnom, hogy válaszolj. Lassan már közös témánk sincs, csak bámulunk ki a fejünkből, a rossz tévéműsorra, és lehangolt sóhajokkal vesszük tudomásul, hogy még egy nap eltelt.

Volt idő, amikor annyi közös témánk volt, hogy állandóan beszélgettünk. Ha nem beszélgettünk, akkor szexeltünk, vagy elmentünk valahova. Mindig jó volt együtt lenni. Mára az együttléteink sablonossá váltak. Én a konyhában, te a kanapén. Közös idő nulla.

Sokat gondolkodtam már, hogy egyszer összepakolok, és elmenekülök. Olyan életet élnék, amit én irányítok, nem a rutinszerű cselekvések. De mondd, egyáltalán hogy jutottunk idáig? Hiszen annyira szerettük egymást. Minden olyan jó volt. Azt mondják, a hét év vízválasztó. Pont ennyi ideje vagyunk együtt. Valóban számítana ez? Vagy csak erre szeretném fogni a nyilvánvalót?

Tudod mit? Most, hogy ezeken a dolgokon gondolkodom, rájöttem, hogy jobb is így. Jobb, hogy nem fűztük még ennél is szorosabbra a kapcsolatunkat. Örülök, hogy nem születtek gyerekeink, nem lettél a férjem. Ó, pedig hogy vágytam arra, hogy fehér ruhában kimondjam az igent. Biztos nem lett volna boldogító, ahogy az meg van írva, ahogy akartam volna.

c_400_200_16777215_00_images_kepek_z1432.jpg

Most már mindent egész másképp látok. Ha fogom magam, és az egész életem mérlegre teszem – a jó részeket az egyik mérlegserpenyőbe, a rossz részeket a másikba –, vajon melyik serpenyő süllyedne lejjebb? Azt hiszem, a rossz. De megéri szenvednem egy olyan kapcsolatban, amelyben semmit sem kapok? Nem, ez nem jó nekem. Mi köt hozzád? Az elmúlt hét év. Semmi más. Ám annak a hét évnek minden emléke hozzád kötődik. Jók és rosszak, olyanok, amelyek tanítottak, adtak, de olyanok is, amelyek csak elvettek belőlem, és nem tettek jobbá vagy többé. Sokan úgy tartják, hogy ha már úgy érezzük, hogy eljött ez a pont, amikor inkább a rossz van túlsúlyban, nem szabad tovább maradni a kapcsolatban egy perccel sem. Könnyű ezt mondani. Egy fél életnek érzem a veled töltött időt, és még többnek, azt, amit nem töltöttünk együtt a hét év alatt.

Amikor veszekedtünk, és azt mondtam, nem bírom így tovább, milyen sokszor kérdezted ordítva, hogy hova akarok menni. Nem tudom. De kár aggódnod, megoldom, ahogy mindent megoldottam eddig is az életemben, és – akárhogy fáj is hallanod – a te életedben is. Biztos megszoktad már, észre sem veszed, hogy minden ott van előtted, a kezed ügyében… mindig. A csekkek befizetve, a vacsora tálalva, az élet tálcán kínálva.

Vajon te hogy veszed majd az akadályokat? Mit csinálsz majd, ha nem leszek veled? Biztos nem gondoltad még végig, igaz? Pedig nem leszek már itt sokáig, nem akarok. Ez az én döntésem, és semmi szükség arra, hogy megbeszéljük.

Nem kell félned, találsz majd mást, aki talán jobban megért, akivel jó lesz majd az is, ha együtt kütyüzgettek a kanapén, és nem kell egymáshoz szólni.

Én viszont úgy döntöttem, elhagylak. Vége. A hűtőben van krumplistészta. Jó étvágyat!

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.