Ilyen ez a szerelem…

c_400_200_16777215_00_images_szerelem2456.jpg

Tökéletes szerelem nem létezik. Ez bizony – bárhogy is fáj – tény. Gondolkodtam a témán, és rájöttem, sokféle szerelemről beszélhetünk a párok közt, de mindnek három fő pillére van, amelyen nyugszik: a szenvedély, az intimitás és a függés.

Ahogy ezen morfondíroztam, akarva-akaratlanul behelyettesítettem a körülöttem lévő szerelmespárokat az általam alkotott szerelemtípusokba. Érdekes volt ez az eszmefuttatás, bár nem biztos, hogy egyesek örülnének annak, hogy hova soroltam őket. Rád melyik szerelemtípus vonatkozik?

Anna és Dávid – a nulla romantika

Náluk baromi jól működik a szex (Annától tudom), és függnek is egymástól minden téren. Anna folyton arról beszél, milyen szuper a kapcsolatuk. Ám ahogy én elnéztem őket, hiányzik náluk az intimitás. Nem tudom, hogy e nélkül meddig tart majd ki a nagy érzelem, de nem igazán látom kettejük közt azt az összebújós, szerelmes pluszt, ami meghatározza, mennyire tartozol a másikhoz.

Ditta és Roland – megszokás

Ditta szerint már szex sincs köztük, olyan régóta vannak együtt. Megszokták egymást, és már a napi rutin kiölte az intimitást is. A függés van jelen köztük, ugyanis van három gyerekük, lakáshitelük, autóhitelük. Nem tudnak és talán nem is akarnak elszakadni egymástól, de nem boldogok, ez biztos.

Anett és Peti – csöpögős romantika

Szenvedély és szeretet jellemzi őket, de valami mégis hiányzik a kapcsolatukból. Mindig mosolyognak, látszólag nincsenek meg egymás nélkül egy percre sem. De vajon meddig képes ezt egy ember fenntartani?

Márk és a nők – egyéjszakás szerelem

Márkban csak szenvedély van, semmi más. Ő az a pasi, aki bármikor talál magának nőt, és ezt ki is használja, nem akar egy valaki mellett kikötni. Rendszeresek az életében az egyéjszakás fordulók, így se ideje, se energiája nem marad arra, hogy valóban elgondolkozzon rajta, érdemes-e így élnie, vagy esetleg többre vágyik ennél.

Dóri és Tomi – Szexmentes övezet

Már hosszú évek óta együtt vannak, nagyon szeretik egymást. Függnek egymástól érzelmileg, hiszen valódi szerelem (amit mind annak tartunk) fűzi össze őket. Ám a kapcsolatuk teljesen szexmentes, hiányzik belőle a szenvedély és a vágy. Valahogy megszokták egymást, és épp ezért nem is engednék el egymás kezét. Csodás az összhang köztük, együtt fognak megöregedni, nézik majd a verandáról a naplementét, csak az egészet testiség nélkül. Egyesek így is tudnak boldogan élni.

Barbi és Győző – Barátokként együtt

Olyanok, mint két kedves lakótárs, akik olyanok, mint a legjobb barátok. Minden megbeszélnek, együtt tervezgetnek, de nincs szenvedély és nem is függnek egymástól. Megdöbbentő számomra, hogy miért pazarolják el a fiatalságukat egymás mellett, amikor még a külső szemlélő is látja, hogy nem egészen ez az, amire vágynak.

Természetesen nem lehet minden tökéletes, de törekedni kell rá. A lényeg az, hogy a kapcsolatban lévők egymáshoz csiszolódjanak, de közben megmaradjon köztük az a kis izzás, amitől a vágy és a szenvedély nem múlik el.

Kovács-Hain Zsuzsa

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.