

Az interjú színhelyéül kijelölt büfé élte a mindennapi életét. Mi egy asztalnál üldögéltünk és beszélgettünk, a színészek, technikusok meg jöttek-mentek, váltottak néhány szót az igazgató úrral, akinek persze mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Legújabb előadásuk, az Asztalizene szerzője is benézett rövid időre, egyeztetett néhány dolgot, majd megdicsérte a színészeket, mert véleménye szerint minden egyes próba egyre jobban sikerül. De azért csendben bevallotta, hogy nagyon izgul. Az igazgató bátorította: ne aggódjon, az előadás minden egyes alkalommal jobb lesz. Közben megérkezett Wéber Kata, az előadás egyik főszereplője, és bekapcsolódott a beszélgetésünkbe. Lelkendezett Csobánkáról és környékéről, ahol nemrégiben rövid szpotot forgattak, és ahol látta Bálint András lovait. Elmondta, hogy szerinte az igazgató úr hihetetlenül egészséges életmódot folytat, és ez szerinte követendő mindenkinek. Majd ahogy beviharzott a büfébe, úgy átviharzott a cigarettázók részére fenntartott helyre. Mi pedig tovább beszélgettünk még egy darabig.
Milyen a viszonya a sporthoz, a mozgáshoz?
A sport meghatározta, és most is meghatározza az életemet, ha ez nem is igazán látszik a fizikumomon. A sportról mindig is szívesen beszélek, ettől szívesebben csak művelem. Tizenhét éves koromig megszállott atléta voltam. Versenyszerűen atletizáltam a MAFC-ban, az edzőm Agócs János volt, akinek a keze alatt magasugróvá váltam. Ráadásul nem is rosszá, hiszen az akkori magyar csúcs két méter volt, én pedig egy-nyolcvanat ugrottam. Persze mi még nem a most divatos flopp techikával ugrottunk, hanem hasmánt technikával. Edzésre Kóbor Jánossal jártam, igaz ő távolugró volt, ugyanis a gimnáziumban egy évfolyamban tanultunk. Aztán belőle sem lett sportoló.
Hogyan lett magasugró?
Kövérkés kisfiú voltam, és súlylökőnek készültem. Edzettem is rendesen, de aztán hirtelen megnyúltam. Kellően rugalmas volt, jó volt a súlypontemelkedésem, így jött a magasugrás. De mellette hárompróbáztam is, ebben az összetett számban serdülő országos harmadik vagy negyedik voltam. Futás, ugrás és azt hiszem kislabdadobás számokból állt a hárompróba.
Tizenhét évesen miért hagyta abba a versenyszerű sportot?
Addigi szerelmem az atlétika volt, aztán a színészet lett. Persze teljesen soha sem hagytam abba a sportot, de a színművészeti főiskolán a tanuláson, gyakorláson kívül másra nem nagyon marad idő. No és az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem is igényel mást a hallgató, hiszen annyira elcsábítja, megbabonázza az egész, hogy a színészeten kívül minden csak másodlagos lesz. Így én is a színészi pályára koncentráltam. Aztán harmincéves korom körül ismét elkezdtem egyre többet mozogni.
Miért pont a színészetet választotta hivatásának?
Már kamaszkoromban színész akartam lenni, a gimnáziumban amatőr színjátszó csoportba is jártam. Akkoriban még nagy dolog volt a színészet, több mindenre jogosította azt, aki ezt a pályát választotta. Én az irodalom felől jöttem, így valahogy adódott a színészet. A gimnáziumban előszeretettel szavaltam verseket, olykor Jordán Tamással versengve. A szavalás szeretete mellett valószínűleg a tetszeni vágyás, az exhibicionizmus is arra sarkalt, hogy a színészetet válasszam. Azt gondolom, lehettem volna szinte bármi, mert jó tanuló voltam. Édesapám orvos volt, így akár orvosira is jelentkezhettem volna, de az a hivatás valahogy nem vonzott.
Mit szólt édesapja a választásához?
Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis az édesapám nagyon liberális volt. Ráadásul elsőre felvettek a színművészeti főiskolára, és már az első években filmekben szerepeltem. Így könnyebben elfogadta, hogy a színészetet választottam, nem pedig az orvosi pályát. Egyébként a testvérem orvos lett, úgyhogy a hagyomány folytatódik.
Színészként tudta kamatoztatni, hogy sportoló volt, és hogy a mai napig sportol?
Nem igazán. Karakterem miatt ökölvívót, edzőt, kosarast, élsportolót valahogy soha sem alakítottam, annál inkább professzorokat, írókat, ügyvédeket, tanárokat. Inkább intellektuális szerepeket osztottak rám, az illett jobban hozzám.
A színészet nem éppen a legegészségesebb foglalkozás, hogyan tudja mégis fitten, egészségesen tartani magát?
Valóban nem túl egészséges szakma, hiszen napközben próbálunk, este előadás, így a rendszeres, egészséges étkezés megoldása nem egyszerű, sőt mondhatom azt is, hogy lehetetlen. A próba és az előadás között van egy kis időnk az evésre. De akkor meg oda kell figyelnünk arra, hogy teli hassal nem lehet este fellépni, mert azt nem bírja az ember, mint ahogyan azt sem, ha korog a gyomra. Nehéz megtalálni ilyenkor az arany-középutat. Így este, ha hazaérek az előadást követően, akkor állok neki enni. Tudom, hogy ez nem túl egészséges, de egyelőre csak így tudom megoldani ezt a kérdést. Ráadásul nem csak az étkezés rendszertelensége miatt nem egészséges a színész szakma. A főiskolán az idegeskedéstől szinte mindenki rászokik a dohányzásra. Nem titok, én is dohányoztam, és a mai napig elszívok esténként két szál cigarettát egy pohár bor kíséretében. De én mindig csak �kocabagós� voltam, láncdohányos sohasem. A mostani fiatal színészeknek is dohányzik a nyolcvan százaléka. Szerencsére a legtöbben a szemem láttára szoknak le a dohányzásról. Ezen kívül más káros szenvedélyük nincs, ráadásul tudatosan odafigyelnek a testükre. Sokan például bringával járnak be a színházba. Ma már jóval hamarabb lekerül a ruha az előadásokon, vagy a filmekben a színészekről, ezért nem mindegy, hogyan néznek ki. Mostanában már könnyedén eljárhat bárki kondicionáló termekbe, uszodákba vagy fitnesz termekbe mozogni, és van alkalmuk egészséges életmódot folytatni, régebben erre nem volt ilyen széleskörű lehetőségünk.
Mennyire figyel oda arra, hogy mit eszik?
Nem nagyon, de az almát például nagyon szeretem. Reggel, mielőtt elindulok dolgozni, akkor kiveszek a hűtőből két hideg almát, és amíg beérek, ez körülbelül negyven perc, elmajszolom őket. Nagyon szeretem így hidegen, mert ropogós, friss, zamatos. Az igazat megvallva szinte minden szerepel az étlapomon, még az édesség is. Esténként előadás előtt mindig megeszem egy sütit. � Wéber Kata itt közbeszúrja, hogy azért nem olyan könnyen csábul el a diri. Szerinte hosszasan szemléli a sütit, míg meggyőzi magát arról, hogy megengedheti magának ezt a csemegét. � Ezt gyorsan cáfolja Bálint András, és hozzáteszi, hogy a büfében főleg az isler a kedvence, de más édességet is szívesen megeszik.
Sport, sport, sport
Azt mondta, harmincéves kora körül fokozott tempóban elkezdett sportolni. Honnan jött ez a sportolási láz?
Nem tudom, miből alakult ki, de akkoriban sokan kezdtünk el hirtelen mozogni. Főleg a tenisz volt a kedvenc sportágunk. Tahi Tóth Józsefékkel együtt szinte napi rendszerességgel jártunk teniszezni. Olyannyira megkedveltem ezt a sportágat, hogy közel tizenöt évig rendszeresen űztem is. De mellette futottam, úsztam, bicikliztem, és jókat sétáltam. Ma is sétálok, úszom, és lovagolok is. Van két lovunk a feleségemmel, és ha csak tehetjük, akkor kilovagolunk. A mozgásnak köszönhetően másokkal ellentétben húsz éve nem változott a derékbőségem. Sok kollégám a nyári szünetben felszed néhány kilót, és ilyenkor persze a májusban viselt nadrág az első őszi próbán bizony szűk. Lassan már szállóige ilyenkor a �Valaki bevett a nadrágomból!� mondat. Pedig csak nem figyeltek oda a testükre a nyári szünetben.
A futás sokak szerint nem éppen egy szórakoztató mozgásforma. Ön miért választotta mégis?
Korábban valóban sokat futottam az erdőben például a kutyámmal. Gyönyörű tájakon, friss levegőn megtéve a kilométereket, remekül kikapcsolhatók a mindennapi problémákat. Remek elfoglaltságnak tartom, de ma már sajnos túlságosan fáj a lábam. Sokszor megsérültem futás közben, így szép lassan lemondtam róla, és ma már inkább sétálgatok, lovagolok a szabadban. Ha valaki sokat ül a városban a falak között, az természetszerető lesz, legalábbis vágyik arra, hogy minél több időt töltsön a szabadban. Nekem ez megadatik, hiszen Csobánkán van arra lehetőségünk, hogy viszonylag sok időt töltsünk kint. Amikor kicsi voltam, édesanyámmal minden vasárnap mennem kellett kirándulni. Akkoriban ezt nagyon utáltam, ma már viszont kimondhatatlanul szeretem. Az, hogy az ember a természetben van, nagyon jó dolog. Ahogy a város csúful, koszosodik, büdösödik, úgy szeretek egyre jobban kint lenni a természetben. Ha nem muszáj, ma már nem jövök be a városba, de a munka ideköt, így csak ritkán engedhetem meg magamnak, hogy otthon maradjak.
Ma mit sportol?
Naponta húsz-harminc percet gyógytornázok. Gerincferdülésem van, és ezt kell tornával korrigálnom. A gyógytornász összeállította, hogy milyen feladatokat kell végeznem, és én ennek megfelelően minden reggelt ezzel kezdek. Bevallom, máshogy folytatódik mozgás után a napom. Van egy kis önkínzás ebben az önként vállalt mozgásban, mégis nagyon jó érzés. Aztán amennyire időnk engedi, sokat lovagolunk, és ha csak tehetem, elmegyek úszni is.
Az igazgatói székben
Ön a színész mesterséget választotta, hogyan lett mégis színházigazgató?
Keres Emil volt a Radnóti Színház igazgatója nyolcvanötig, én pedig itt játszottam, mint színész. Előtte mindig kinevezték az új igazgatót, ám akkor röviddel a rendszerváltás előtt pályázatot írtak ki a posztra. Én pedig pályáztam, és elnyertem a pozíciót. Pedig voltak, akik szakmailag, és voltak, akik politikailag sokkal esélyesebbek voltak erre a székre. Azonban a zsűri, amelyik elbírálta a pályázatokat valamiért mégis mellettem döntött. Azt mondták, itt van ez a színész, aki már letett valamit az asztalra, talán esélyt kellene neki adnunk. Ennek már huszonkét éve.
Miért gondolta úgy, hogy pályáznia kell az igazgatói posztra?
Negyven táján a férfiaknak szükségük van arra, hogy változtassanak valamit az addigi életükön. Szakmát, családot, munkahelyet, országot. Országot soha nem akartam váltani, ez egyszer sem fordult meg a fejemben. Családot és munkahelyet addigra már váltottam, így most jött a szakma váltása. Igaz nem teljesen váltottam, mert maradtam színész is, hiszen mindig ez szerettem volna lenni. Ha a sport nyelvén akarnám bemutatni a helyzetemet, akkor ez olyan, mint egy csapatjátékban a játékos edző. Igazgató lettem, de egyben színész is maradtam.
Nem lett nehezebb a helyzete azzal, hogy igazgatóként és színészként is helyt kell állnia?
Nem mondom, hogy nagyon könnyű a helyzetem. A színészet érzéki dolog, indulat, túlzás. Az igazgatósághoz pedig türelem, higgadtság, megfontoltság kell. A megfelelő időben és helyen tudni kell váltani. Mint igazgató, az egész társulatért, a színházért én felelek, de emellett a színpadon is bizonyítanom kell minden este, hiszen azt mindig nagyobb figyelemmel kísérik, ha a diri lép a deszkára. A maximumot kell ott is kihoznom magamból, ellenkező esetben én hogy követelhetnék bármit is a kollégáktól?
Mennyire hat ösztönzően a fiatal kollégákra az Ön példája?
Azt gondolom, a pozitív példa mindenkinek követendő. Ha azt látják, hogy reggel a próbán friss vagyok, olyan életszemléletet látnak, amely a pontosságra, a tisztaságra, a rendre épül, akkor ezt fogadják el, és ez lesz a követendő. Én pedig ezt nagyszerűnek tartom. Mint ahogyan az Önök kezdeményezését is, hogy minél több férfihoz minél több információ jusson el az egészségükkel kapcsolatban. A nők erre valahogy nyitottabbak, jobban megvan bennük az igény az egészséges életmódra. A férfiaknak viszont kell a segítség. Ha azzal segítenek, hogy pozitív példát mutatnak nekik az interjúikkal, akkor azzal, ha tanácsokkal, akkor azzal, ha az orvos válaszol összeállítással, akkor azzal. Minden segítség szükséges a számukra.