Németh Lajos - "Legyen az is cél, hogy minél hosszabb ideig megőrizzük az egészségünket."

Meglehet, bár szerintem inkább a véletlen vezérli erre a pályára az embert, mint ahogyan Németh Lajos is, egy szerencsés véletlennek köszönheti, hogy meteorológus lett.

Börzsönyi kisfaluban születtem, Vámosmikolán. Igazi gondtalan gyermekkorom volt az Ipoly-völgyében. Volt ott minden, amit csak szerethet az ember a természetben: hegy, folyó, völgy, erdő, szóval tényleg minden. Tizennégy éves koromig ott éltem, és csak közvetve találkoztam a meteorológiával. Mivel mezőgazdasági családba születtem, napi szinten beszédtéma volt az időjárás. Lesz-e jégeső, sietni kell-e a betakarítással, nem jön-e túl korán a fagy, stb. Szóval nem mondhatnám azt, hogy a gyermekkorban a meteorológiát szívtam volna magamba. Aztán középiskolás a fővárosban voltam. Gondtalanok voltak a gimnáziumi évek is, közösségben töltöttem rengeteg időt, hiszen kollégista voltam. Többen laktunk egy szobában, így magas szintre fejlesztettem az alkalmazkodni tudásomat. Jól éreztem magam, és abban biztos voltam, hogy tizennyolc évesen még nem akarok dolgozni.

Így jött a meteorológia?
Á, még sehol sem volt. A faluban, az ötvenes években három úr volt: a doktor, a tisztelendő és a tanár. Én is úr szerettem volna lenni, így a választásom a tanári pályára esett. A matek-fizika szak, és az orosz-német szak között vacilláltam. Bölcsészkarra tízszeres volt a túljelentkezés, míg a matek-fizika szakra csak másfélszeres. A nagyobb esély miatt döntöttem az utóbbi párosítás mellett, és egyből fel is vettek. Ám, még mindig nem volt semmi közöm a meteorológiához. Akkoriban a fiúkat tizenegy hónapra elvitték a hazát védeni. Ott az azonos szakra jelentkezők egy szakaszba kerültek, így remek kis baráti társaság alakult ki. Együtt jártunk sörözni, nem csak fegyver, hanem sörbarátságot is kötöttünk. És ezt a sörbarátságot folytattuk az egyetemen is. Suli után, hetente egyszer elmentünk bulizni, pontosabban sörözni. Mindig más-más fizette a heti kört. Pont az egyik srác lett volna a soros, amikor azt mondta, hogy neki meteorológia speckolja van, és nem tud jönni. Én meg gyanakvó emberként elmentem vele, nehogy az legyen, hogy csak azért találta ezt ki, mert ki akar bújni a fizetés alól. Megszoktam, hogy matek szakon százhúsz-százharmincan voltunk egy-egy előadáson, itt meg a professzor úr a szobájában fogadott minket. Még életében nem látott, de megkérdezte, hogy teát vagy kávét kérek-e. Csak szabadkoztam, és mondtam, hogy én csak megfigyelőként vagyok jelen. A professzor örült neki, és nem zavartatta magát, elkezdett mesélni a meteorológiáról. Tetszett ahogyan, és amiről mesélt. Ettől fogva kitörölhetetlen lett az életemből a meteorológia, és meteorológus lettem. Mondhatom azt is viccesen, hogy a sörnek köszönhetem a pályaválasztásomat.

A meteorológia nem egy felkapott, divat szakma. Könnyen el tudott helyezkedni a pályán?
A meteorológia szolgálat munkatársai bejártak az egyetemre, és érdeklődtek, hogy ki mit szeretne csinálni, mivel szeretne foglalkozni. Évente négyen-öten végeztünk, mint meteorológus, és ennyi végzősnek mindig akadt hely. Engem az időjárás titkai vonzottak, és ennek megfelelően az előrejelző osztályra kerültem. Ez meghatározta a későbbi médiás életemet is. A napi prognózisok bekerültek az újságokba, majd a rádióban is megjelent a mindennapi időjárás előrejelzés, és aztán a televíziós csatornák is igényt tartottak és tartanak az időjárás előrejelzésre.

Azt már tudjuk, hogy hogyan lett meteorológus, de hogyan kapcsolódik ehhez a sport?
Az Arany János Gimnáziumba jártam és a fővárosi kollégiumok között remek viadalok voltak, hol futballban, hol pingpongban mértük össze a tudásunkat. Igazából a mozgás soha nem állt távol tőlem, de kiemelkedő tehetségem semmiben sem volt. Viszont nekünk, már akkoriban is volt tornatermünk, és ez nagy szó volt. Rengetegszer volt kötél-, és rúdmászás a testnevelési órán. Született is egy versike �Rúdmászásban Németh vezet, fürgébb, mint a többi gyerek�. Sokáig ez a rigmus járta, mert jobb voltam a többieknél. Nagyon jó testnevelő tanárunk volt, szerettük is a mozgást. Az egyetemi évek alatt is versenyeztek egymással, de semmi extra sportolás nem volt. Hetvennégyben nősültem meg, egy sportos lányt vettem feleségül, aki azóta is a feleségem. Hetvenhétben és hetvennyolcban megszülettek a gyerekek, és én berendezkedtem a polgári, családi életre. Hazamentem, felvettem a papucsomat, leültem a tévé elé, ropit, mogyorót nassoltam és egy-két sört is megittam. Ez nem igazán kedvezett a sportos életnek. Nem is volt ezzel semmi bajom, jól éreztem magam, mindaddig, amíg a gyermekeim kilencvenkettőben rá nem döbbentettek arra a tényre, hogy én bizony �antisportos� életet folytatok.

Tényleg így volt?
Az alapfilozófiám az volt, hogy ha a Rákóczi úton a 7-es busz 5 méterre volt tőlem, én bizony egy lépést sem tettem gyorsabban, hogy elérjem, inkább megvártam a következőt. Aztán abban a bizonyos évben, a gyermekeimmel elmentük a hozzánk közel lévő Margitszigetre, ahol éppen családi futóverseny volt. Minden résztvevő ajándékot kapott, konkrétan egy doboz kólát. A gyerekek fűztek, hogy álljunk be, ez nem nagy szám, csak ötszáz métert kell érte megtenni. A gyermekeim a Honvédban atletizáltak, nekik tényleg nem is volt megerőltető, és én is úgy gondoltam, hogy ez a táv még talán rajtam sem fog ki. Ám, mint az amatőrök nagytöbbsége, én sem voltam tisztában a saját állóképességemmel. Az első pár méteren vígan tartottam az iramot a gyerekekkel, de végén bizony már ők vonszoltak be a célba. Azt a pillantást, ahogyan akkor végigmértek, és leírtak soha nem felejtem el. És mivel kellőképpen szabad szájúak, és liberális nevelésben részesültek, megkérdezték, hogy elgondolkodtam-e már azon, hogy az idősek otthonában melyik szobát választom, az utcára nézőt, vagy az udvarra nézőt? Így álltunk.

Ilyen trauma után hogyan jött ebből a futás szeretete?
Bevallom szégyenemben, hogy engem a gyermekeim, így leírtak, először illegalitásban kezdtem el futni. A Margithídtól indultam és eljutottam a kisállatkertig. Aztán már az Árpád-hídig is el tudtam egy huzamba futni. A részsikerek után pedig mindig megajándékoztam magam egy sörrel. Gondolatban fogok ilyenkor egy pecabotot, azon rajta van egy doboz sör, és csak akkor érem el, ha teljesítem az aznapi penzumot. Az első szigetkör megtételekor hihetetlenül büszke voltam. A kilencvenes évek végén pedig már a félmaratont is lefutottam. Aztán ezen felbátorodva úgy döntöttem, hogy ötvenedik születésnapomon, kettőezerben, lefutom a maratont. Megkerestem Monspart Saroltát, aki segített felkészülni a versenyre. Olyan jól sikerült a felkészülésem, hogy hatperces kilométereket mentem, és négy óra hat perc alatt teljesítettem a távot. Akkor, ott elhatároztam, hogy ötévente lefutom a maratont.

Ezek szerint másodszor is lefutotta a maratont?
Igen. Nagyon gyorsan eljött az ötvenötödik születésnapom, és ismét ott álltam a rajtnál. Már azt hittem, rutinos futó vagyok, és jó erősen belekezdtem. Fél távnál jobb időt futottam, mint öt évvel azelőtt, de aztán olyan holtpontom lett huszonöt-harminc kilométernél, hogy komolyan gondolkodtam a Dunába ugráson. Borsa Miki barátom kijött buzdítani, és rájött, hogy nekem óriási bajom van, így szerencse, hogy ő is futó, és végig jött velem a célig. Rosszabb lett az időm, mint öt éve. Tíz perccel gyengébb időt futottam, de teljesítettem a távot, és végül is azt hiszem ez a lényeg. Azóta is minden nap futok, ha esik, ha fúj, én ott vagyok a Margitszigeten. Mindegy mennyire fáradt voltam, amikor elkezdtem a futást, mindegy milyen problémáim voltak, amikor befejezem sokkal jobb a közérzetem, szárnyalok, és nem ismerek legyőzhetetlen akadályt. Persze, ha valaki nekem harminc évvel ezelőtt azt mondja, hogy majd naponta futok, és teljesítem a maraton, szerintem körberöhögöm. Aztán mégis így van.

Ön elmúlt negyven éves, amikor elkezdett futni. Mit gondol a negyven éven felüli magyar férfiak egészségéről?
Azt gondolom, hogy a lányok, a hölgyek céltudatosabbak az egészség területén, mint a férfiak. Mindig csak azt hallom vissza, hogy nekem erre nincs időm. Tapasztalatból tudom, hogy ha valaki akarja, beszúrhatja a mozgást valahová. A skandináv országokban például a munka mellett a sportra is óriási hangsúlyt fektetnek. Nem arról van szó, hogy az időt visszafogják, visszafordítják, mert azt nem lehet, de tesznek azért, hogy egészségesek maradjanak. Nálunk, ha valaki egészséges, akkor nem gondol az egészségére, természetes, hogy minden rendben van. Ha meg baj van, akkor is sokszor későn fordul orvoshoz. A kihívások korát éljük, én azt gondolom, legyen az is cél, hogy minél hosszabb ideig megőrizzük az egészségünket. Szerencsére javuló tendenciát mutat a sport és az egészség iránti igény is. A kilencvenes évek elején még lámpással kellett futókat keresni, mostanában meg rengetegen vannak, akik elkezdtek futni, mozogni. Például amikor másodszor futottam le a maratont, akkor az edzéstervemmel ötszázan álltak neki felkészülni, és lefutni ezt az emberpróbáló távot. Óriási felelőssége van egy-egy személyiségnek, és a médiának is ennek a propagálásában. Mi például, létrehoztuk a TV2 Földi villám csapatát, és elindulunk különböző futóversenyeken.

Dr. Jármi Hilda