A stílus maga az ember!

Schiffer Miklós szerint a férfiakat – bármennyire kövessék is a divatot – alapvetően a stílusuk jellemzi. A stílus pedig nem más, mint érzék az apróságokhoz, játékosság, és nem utolsó sorban tájékozottság. Alapvetően belső adottság, de rá lehet érezni, és fejleszthető. Törvények azonban itt sincsenek: a divatszakértő úgy véli, tanácsot adhat, de szabályokat felállítani ma már szinte lehetetlen.

Tíz évvel ezelőtt könyve jelent meg a férfiak öltözködéséről, a mai napig gyakran idézik, ha a magyar divat kerül szóba. A magyar férfiaknak szükségük volt egy ilyen útmutató jellegű kötetre?
Abból gondolom, hogy igen, mert a második kiadásnál járunk. Rengeteg visszajelzést kapok, amelyekből úgy látom, kifejezetten jó időben jött a könyv, éppen akkor, amikor a férfiakban is megjelent az igény és az érdeklődés a jó megjelenés iránt. Hosszú ideig, valljuk be, kispolgári turpisságnak számított az öltözködéssel foglalkozni. Nem állítom, hogy ma elég szó esik róla, de mégis egyre többen vannak azok, akik megpróbálnak adni magukra.

Ezek szerint elkezdte érdekelni a magyar férfiakat, hogyan öltözködnek, hogyan néznek ki?
Feltétlenül. A fiatalabb generáció már tudatosan törődik a megjelenésével. Ők már tudják, hogy a nyár esti bulikba másképpen kell felöltözni, mint például a munkahelyre. Nyíratják, formázzák a hajukat, jó arcvizet használnak, igyekeznek jó szabású öltönyt venni. Lehet, hogy csak egyetlen öltönyt vesznek, de ha kell, kivárják a leértékelést, és akkor stílusosat, jót választanak. A bankárok, az ügyvédek legnagyobb része is jólöltözött. Néha viszont elkeseredem. A magyar politikai életből sokkal több rossz példát tudnék mondani, mint követendőt.

Vannak jellegzetességei a magyar öltözködési stílusnak?
Magyarországot ugyanazok a problémák sújtják, mint a körülöttünk lévő, volt szocialista országokat. Kimaradt egy generáció, ami át tudott volna örökíteni egy stílust, volt viszont egy olyan korszak, amely az egyenruhával szabályosan irtotta az egyéni ízlést. Az utcaképeken ez még ma is látszik. Úgy érzem, mi több határvonalat is képviselünk: az egyenruhák öröksége mellett a kelet és nyugat kapuja vibrálást, a német közelség szögletességet ad, de jelen van a monarchikus életérzés, és a vágyódás is a mediterrán térségek felé.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?
A leggyakrabban előforduló, jellegzetesen magyar probléma a bő öltöny: a magyar férfiak mintha azt szeretnék, ha lóg rajtuk a gatya. Ez hiba. Az öltönynek szűknek kell lenni, mert az adja ki a férfi homokóra formáját. A világ legjobban öltözött emberei szűk öltönyben járnak, pontosabban szűknek ható öltönyben. Londonban, Párizsban, Milánóban a férfiaknak olyan rövid a nadrágjuk, hogy lehet látni a zoknijukat. Ez nem azért van, mert nincs pénzük jó öltönyre, hanem mert attól elit, hogy teljesen egyenes az éle a nadrágnak, egészen pontosan a cipőig ér és épp csak lehet látni a zoknit.
A barna cipő is állandó kérdés, a magyar férfiak többsége nem mer barna cipőt hordani. Pedig például a barna hasított bőr cipő nagyon jól illik a sötétkék öltönyhöz. A férfiak többsége a sötétkékhez inkább feketét vesz, ilyen szempontból egy kicsit még mindig konzervatívak vagyunk. A fiataloknál persze már ez is változik, de még ők is inkább világos öltözéket vesznek fel a barna cipőhöz. Nem kell óvatosnak lenni, kéket kell hordani hozzá. A bézs színű vagy drapp öltönyt egyébként is jobb lenne teljesen elfelejteni.

Elfelejteni?
Úgy néznek ki benne a férfiak, mintha le lennének öntve tejföllel. A férfiak többségének nem ad jellemet a világos öltöny. A magyar férfiak általában sápadt arcúak, szőkék, nincs elég karakterük a világos ruhához, egy olasz férfin a lebarnult bőrhöz és a fekete hajhoz egészen másképp mutat a fehér öltöny. Werner Baldessarini, az egyik kedvenc divattervezőm mondta azt, „ha bézs öltönyben vagyok, átnéznek rajtam: olyan mintha nem lennék ott”. A magyar férfinek emellett meg kellene ismerkednie a fehérrel. A fehéret inkább a bézs, a drapp színekkel pótolják, amitől úgy tűnik, mintha a fél ország vadászni indulna. Ne hordjon fehér nadrágot az, akinek nagy pocakja van, de amíg az alakja megengedi, miért is ne?

Az igényes öltözködésen túl – laikusként – úgy gondolom, a férfiak számára is feladatot jelent a divat követése, még talán nagyobbat is, mint a nők számára. Vannak beazonosítható férfi divatirányzatok?
Leginkább ikonok alapján tudjuk megkülönböztetni a divatcégeket: a Dolce&Gabbana készíti a dögös, naprakész, nagyon trendi férfiak ruháját. Ezt úgy lehet a legjobban elképzelni, hogy csupa izom, hanyag tekintetű szépfiúk ülnek egy fotón, akiknek igazából semmi dolguk, csak a csajozás, amihez megvan a pénzük is. A Dior a „metro-szexualitásban” erős, a nagyon szűk zakók, szinte már nőies vonalak, nőiesen vékony férfiak irányzatában. A Giorgio Armani pedig inkább a nagy klasszikus, hagyományos férfias vonalakat ismétli, és vannak emellett olyan hagyományosan öltönyre specializálódó nagy olasz cégek is, mint például a Kiton. Úgy látom, a divat ma nagyon furcsa irányba tart. A „metroszexuális” új férfi – aki annyira már nem is férfi, inkább valamilyen uniszex embertípus áttetsző selyemingben vagy csipkenadrágban - azért jelenik meg, mert a divatcégek az extrémitást keresik. Vannak ugyanis egészen zseniális olcsó cégek, amik gyorsan le tudják másolni a nagy divattervezők vonalvezetését. Ha bemegyünk egy-egy ilyen üzletbe, van egy kevés Gucci, egy kevés Armani, egy kevés Dolce&Gabbana. Nincs saját vonaluk, inkább másolatokból építik fel a kínálatukat. Ezek a cégek persze tettek annyit a divatért, mint például Giorgio Armani, hiszen demokratizálták a divatot: testközelbe hozták a jó dolgokat. A másolások miatt azonban a nagy nevű cégek megpróbálnak extrém anyagokkal, extrém színekkel olyat piacra dobni, ami nem, vagy nehezen utánozható. Van tehát az extrém divat mögött filozófia, és kétségtelenül van egy réteg is, ami követi. A többség azonban a klasszikus vonalak mellett halad, és ki-kiegészíti azt valami újdonsággal.

Lehet valaki jólöltözött és jó megjelenésű úgy, hogy figyelmen kívül hagyja a divatot?
Teljes mértékben. Ott van mindjárt Károly herceg. Sosem követte a divatot, mégis stílusos. A legnagyobb mértékben konzervatív, de egyszerűen jó ránézni: mereven elegáns. A stílusával képvisel valamit: látni rajta az angol uralkodói házat, látni azt, hogy trónörökös. Olyan dolgokat hord, amikről senki nem mondaná, hogy divatos: keskeny nyakkendőt, pici gallérú inget, kétsoros öltönyt. Ezzel együtt én még soha nem láttam úgy megjelenni, hogy ne lett volna tökéletesen felöltözve. Számomra ő egy valódi ikon.

Mi teszi jelenséggé Károly herceget? Mi az, amitől egy férfinek nem kötelező a divat után mennie?
A stílus. Élesen el kell választani a divatot és a stílust. A férfiaknál egyértelműen a stílus a meghatározó. Ha valakinek jó stílusa van, az tud „divatozni”. De ha valaki csak divatozik és nincs stílusa, az nagyon nagy baklövéseket követ el. Belőlük lesznek az áldozatok. Áldozatnak én azokat nevezem, akiken látom, hogy vásárlás előtt megálltak egy kirakat előtt, majd megvettek mindent, ami ott ki volt téve, vagy azért, mert drága, de lehet, hogy azért, mert zöld, esetleg piros. Az ilyen módon megvásárolt holmikat aztán nem tudják beilleszteni az öltözködésükbe. A jólöltözött ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy informált. Van saját, kiforrott stílusa, amiben jól érzi magát, képes azonban az új elemeket beilleszti a saját öltözködésébe. Ha szabad magam példaként említeni, én általában sötét öltönyt hordok, és mivel a lila most trend, a sötét öltönyömben van egy lila csík. Nem veszek lila öltönyt, hanem a csíkban vagy például az ingben viszem be a színt az öltözködésembe. Áldozat pedig az, aki ilyenkor megvesz egy lila bársonyöltönyt.
Ha valaki áldozat-típus, bizonytalan, fejlesztheti-e a stílusérzékét?
Rá lehet érezni. Sok mindent meg lehet tanulni, az ember nagyon kreatív lény. Vannak persze olyanok is, akik hiába veszik meg a legdrágább cuccokat, mindig úgy néznek ki, mint egy szakadt elefánt. A stílus elsősorban belső érzék kérdése, de el is sajátítható.
Az például nagyon sokat elárulhat, hogy valaki konfekciót hord, vagy csináltat. Míg a nők esetében mindig valami kényszer bujkál a varratott ruha hátterében, a férfiaknál a csináltatott öltöny, vagy zakó a luxus legmagasabb foka. Persze lehet ennek testi probléma az oka, de ennél gyakoribb, hogy az illető individualizmusra törekszik. Ráadásul mintha erre egyre gyakrabban merülne fel az igény. Ezzel a férfiaknál megjelenik egy újfajta luxus: kevesebb, de jobb minőség.

Ennél persze mindannyian egyszerűbben ítélünk, azonnal meg tudjuk mondani, hogy a szembejövő férfinek van-e stílusa.
Valóban, a stílusos férfihez hozzátartozik az egész életvitele, ahogyan viselkedik, ahogyan az életét alakítja. Azt mondanám, stílusos az, akinek megvan az érzéke az apróságokhoz. Az apróságok ugyanis összeadódnak és úgy alakítják ki az összhatást: egy jó mandzsettagomb, egy jó ing, egy szép zsebkendő. Érdekes módon, akinek kifinomult ízlése van az öltözködésben, annak kifinomult az életstílusa is. Aki jól öltözködik, az jó bort iszik, jó autóba ül be, jó helyre jár nyaralni, érdeklődik a művészetek iránt. A jól öltözöttség számomra mindig egy kis rafináltságot is jelent: nem katalógusból öltözködést, hanem azt, amikor valaki a divatlap fotói mellé oda mer tenni valamit saját magából.

Vannak egészen biztosan a férfidivatnak is klasszikus darabjai, amik (majdnem) mindenkin (majdnem) mindig jól állnak.
Igazából azt kellene a férfiaknak is elfogadni, hogy a különböző élethelyzetekhez más és más ruhatár illik. Ahogy a nők nagyon pontosan különbséget tudnak tenni kosztümös, ruhás vagy farmeres öltözködés között, a férfiaknak ugyanezt kellene elsajátítani. Fel kellene ismerni, hogy a hétvége nem attól hétvége, hogy kigombolom az ingem. Nem kell ilyenkor is öltönyt hordani, hiszen ott van a farmer, a zakó, a dzseki. Van egy pár darab, például a sötét öltöny fehér inggel, egyszínű vagy egyszerű csíkos nyakkendővel este, de akár napközben is. Kék farmer, fehér ing, kék zakó sötétbarna cipővel kiváló viselet nyárra. Vagy el tudok képzelni kék farmert sötétkék inggel, sötétbarna bőrdzsekivel. Öltönyben a szürke, fehér csíkos öltöny fehér inggel, szürke nyakkendővel. Ezek a klasszikusok, amikkel nem lehet mellényúlni.
Új dolog a férfidivatban a zakó. Addig erőszakoskodott a divatvilág, hogy a korábban eltűnt zakó visszajött. Hosszú ideig nem volt divat, és én most is veszélyesnek tartom. Rengeteg hibát lehet elkövetni vele. Amíg csak az öltönyt és az inget kell egymáshoz igazítani, lehet a kitalált variációkra hagyatkozni, de amikor bejön a zakó, elindul a káosz. Azt javaslom, hogy a bizonytalan férfiak maradjanak inkább az öltönynél. Akinek biztos a stílusérzéke, az elmehet akár a barna, esetleg a zöld színű zakók felé. Nyáron üde színt jelenthetnek a len zakók, de az öltöny még akkor is biztosabb választás.
Két-három öltönyből már rengeteget ki lehet hozni az ingek, a nyakkendők váltogatásával. A férfi öltözködés érdekessége a kiegészítőkben rejlik, hiszen a klasszikus férfi mindig öltönyben van. A kiegészítő az, ami valójában „színt visz a férfiakba”: az ing, a nyakkendő, a cipő, az öv, a pulóver. Ezek adnak karaktert a férfi öltözködésének, hogy milyen az ing szabása, hosszú orrú vagy tompa a cipő, barna vagy fekete, hord-e például nyakkendőt. Én mostanában – annak ellenére, hogy nagyon sokféle nyakkendőm van – úgy érzem, „bezár”, ezért nyáron, ha tehetem, nem hordom. Ez egyébként mostanában erős irányvonal: a magazinokban a férfiak többsége nem visel nyakkendőt. Kigombolt ing és díszzsebkendő helyettesíti azt.

Mit célszerű feltétlenül kerülni?
Mondok néhány nagyon jellegzetes példát: fehér bőrcipő, fehér vagy rövid zokni. Rövid ujjú ing öltönyhöz. Nyitott inggallér, amit a nyakkendőcsomó fog össze. Rövidre kötött nyakkendő, túl hosszú zakóujj vagy nadrág, pocak alá tolt nadrág. Szétpattanó szűk ing, két mérettel nagyobb öltöny, totyakos, lógó nadrág, koszos, elkopott cipő, sötét öltönyhöz világos zokni. A legtöbbször az arányokkal van gond, a színekkel kevésbé. Hiába is mondanám, hogy zöld nadrághoz ne vegyen fel senki piros zakót, azonnal találnánk ellenpéldát, jó ellenpéldát. Nagyon haragszom a most gyakran hordott háromnegyedes bermudáért: a térdnél lejjebb, boka fölé érő, kinőtt halásznadrágért. Még nem láttam férfit, akinek ez jól állna, egészen nevetségesen néznek ki benne.

Sok férfi küzd a rövidnadrággal, a szandállal. Nem merik hordani, vagy csak sóvárognak utána. Igazuk van, hogy kerülik?
Nincs semmi bajom azzal, ha a bermudát vagy a szandált valaki nyaralás alatt a tengerparton viseli, de a városban ne tegye. Meg kell nézni a nálunk sokkal melegebb országokat, mondjuk Portugáliát, Olaszországot. Milánó belvárosában elvétve sem találni bermudás férfit. Csak turistákat látni rövidnadrágban. Egy német ismerősöm jegyezte meg nemrégiben, hogy Budapest nyáron olyan, mint egy nagy medence: mindenki strandra van öltözködve. Fontos az is, hogy este egy férfi – főképp, ha vacsorázni indul – hosszú nadrágot és zárt cipőt hordjon, még nyaraláskor is. Esténként azért már nyáron sincs olyan meleg, hogy ne lehessen elviselni például egy fehér len nadrágot.

Elmondott néhány alapszabályt, számtalan útmutatást. Azonban az is kiderült, hogy mindezekhez jó, ha egyéni stílus és viselkedés társul. Hogyan alakíthatja ki egy férfi a saját stílusát? Vannak követendő példák?
A televízió nagyon erősen inspirálja, különösen a fiatalabb generáció öltözködését, ma azonban már egyre uralkodóbbá válnak a férfidivattal vagy azzal is foglalkozó magazinok, de ma már a kirakatok is segítenek a tájékozódásban. Na, és persze a sztárok. A sztármánia egyik következménye, hogy rengeteg fiatal ugyanazt keresi, amit például Jude Law viselt a legutóbbi gálán. Idősebbek Sean Connery-t vagy Michael Douglas-t követik, de arra figyelnek, mibe öltözködik James Bond.
Nehéz megmondani, milyen a stílusos öltözködés, hiszen a világ folyamatosan változik. Éppen a stílusos életről írok könyvet, és hamar rá kellett jönnöm, milyen nehéz a feladat. Azt még talán leírhatom, hogy az étterembe a férfi lép be először, az asztalhoz kíséri a nőt és betolja alá a széket. De mondhatom-e még azt, hogy ha a nő távozik az asztaltól, akkor illik megemelkedni, ha visszajön, akkor pedig felállni? Mondhatom-e azt, hogy valaki ne igyon a halhoz vörösbort? Hét-nyolc évvel ezelőtt nagyon sok étterem falára ki volt írva, hogy „only jacket”. Ma már nem találkozni ilyennel, hiszen a milliárdos farmerban ül be, kívül hordott inggel és ha kell, megveszi a fél éttermet. Olyan világban élünk, ahol tanácsot adhatok, de nem tehetem hozzá azt, hogy soha, vagy hogy mindig. Mondhatom azt, hogy soha nem hordunk nagyléptékű neccharisnyához nyitott szandált, de azonnal tud nekem mutatni egy képet Madonnáról ugyanilyen öltözékben, ráadásul oda van írva John Galliano neve. Kinek lehetne itt igazat adni?

Jenei Rita