A legromantikusabb nap és névadója

Ki volt Valentin? Lehet, hogy nem is egy személy volt? Bizony, olyan magyarázatok is léteznek, amelyek szerint egyenesen három ember történeteiből született egy legenda!

Íme, néhány a különböző történetekből:
Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg i. sz. 269-ben vagy 270-ben. Valentin Terni püspöke volt, aki Rómában halt meg vértanúként.

Valentin fiatal keresztényként élt a keresztény vallás üldözése idején. Hitéért elfogták és börtönbe zárták, majd halálra verték 269. február 14-én. Amíg börtönben volt a legenda szerint üzeneteket küldött a barátainak: „Ne felejtsétek el Valentint!” és „Szeretlek benneteket!”

Egy másik történet szerint Valentin pap volt, aki titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel Claudius császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket.

Valentint bebörtönözték, mert megtagadta a pogány istenek imádását. A börtönben barátságot kötött a börtönőr lányával. A legenda szerint imájával gyógyította meg a lányt, és kivégzésének napján üzenetet írt neki, amit így írt alá: "A Te Valentinod"

A Valentin-nap a legújabb ünnepünk?
Bármilyen meglepő, nem! A Szent Valentin Nap megünneplését Celacius pápa rendelte el 496-ban. A középkorban ő volt Anglia és Franciaország területén az egyik legnépszerűbb szent. Valentint ma vértanúként tiszteli a katolikus egyház, hisz azért vesztette életét, mert nem tagadta meg az elibe járulóktól a házasság szentségét.
Halála napján, február 14-én – amelyet egyben mennyei születésnapjának tartanak – az ő emlékére cserélnek szívet hívők és hitetlenek. Igaz, csak papírszívet, de örök jelkép az is. S nemcsak a szerelmeseknek jár ki, hanem a jó barátoknak is. Mindenkinek, aki felé szeretettel fordulunk.

Keresztény ünnep ókori gyökerekkel
Szent Valentin napját a keresztények február 14-én ünnepelték, pontosan egy nappal a Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtt. A rómaiak szerelemünnepének jó néhány pogány eleme volt, ezért a Birodalom bukása után, 496-ban Gelasius pápa február 15-ről 14-re helyeztette át a Lupercaliat. Elgondolása szerint egy mártír szent ünnepén könnyebb lesz Lupercalia szertartását megszabadítani a pogány rítusoktól.

Az ókori Lupercalia nem csak időpontjával kapcsolódik a mai Valentin ünnephez, hanem a nap szerelmes jellegét is innen őrizte meg. Az ősi, ókori ünnepen ugyanis a papok felírták a város fiainak, lányainak nevét, majd a papírokat összegyűjtötték egy nagy vázában. Ezután a fiúk találomra kihúztak neveket, s az így kialakult párok a monda szerint legalább a következő Lupercaliáig együtt maradtak. A párválasztás után elkezdődött a fesztivál sok tánccal, játékkal. Ez az ünnepélyes párosító játék tekinthető a mai valentin-napi szokások előfutárának.

Bálint napja
Február 14-ét a szerelmesek napjaként Magyarországon csak 1990-től ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben nem volt e nap korábban is ünnep – igaz, másféle. Nálunk ugyanis az ünnep keresztény jellege volt a meghatározó, hiszen az itáliai ókeresztény vértanú, Valentin (=Bálint) legendáját nálunk is ismerték, olvasható az Érdy-kódexben is. Eljutott hozzánk egy másik Bálint-történet is egy németországi püspökről, akinek az ünnepe eredetileg január 7-hez kapcsolódott. Az ő alakja később összeolvadt a vértanú Valentin történetével, s egyszerre ünnepelték meg mindkettőt, 14-én. A német püspök segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak, így e napon ők is ünnepeltek. Akik ilyen betegségre hajlamosak voltak, azok szívesen viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet vagy frászkeresztet, amely a betegség elriasztására szolgált. Bálint napjához időjóslás is tartozott. Azt tartották, ha hideg, száraz idő van ezen a napon, akkor jó lesz az évi termés.

Régi szerelmi praktikák
Lányok, lányok földi boszorkányok! Ezt a csúfoló éneket biztos mindenki ismeri még gyerekkorából. Természetesen nem mindenkinek volt tehetsége a régi falusi társadalmakban sem a boszorkánykodáshoz, mégis a maiaknál sokkal több praktikát alkalmaztak az akkori fiatalok (elsősorban a lányok) azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmüket. Most ezekből a hajdani babonákból következzen néhány érdekesség, amit így, a szerelmesek ünnepén akár ki is lehet próbálni.

Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba.

Meg kell gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dőlni fog, abból az irányból fog jönni a szerelmes.

Ha valaki kilenc kútról vizet hoz, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatja, akkor az illető mindig szeretni fogja.

Érdemes cicát "uszítani" a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzik, akkor ő abból a házból fog nősülni.

Madárral álmodni férjhezmenetelt jelent.

Ha a lány, vagy a fiú eltör egy tükröt, akkor 9 évig nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.

Akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást.

Naplemente után nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.

Egyes lányok vakondok véréből cseppentettek valamilyen ételbe, azt megetették a kiszemelt férfival, hogy így megszerezzék maguknak.

Azokat a szerelmeseket a hiedelem szerint nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás.

Csodás Valentin napot!